2014.03.07
Banya a lajhár ismét kölyköt nevel a budapesti állatkertben
Újabb kölyök született a Pálmaházban lakó kétujjú
Újabb állomásához érkezett a kétujjú lajhárok folytatásos családregénye. Ezúttal Banya, a budapesti lajhárközösség legidõsebb tagja hozott világra egy utódot, s így már összességében hét lajhárt láthat a közönség. A legifjabb jövevény február 23-án látta meg a napvilágot, így elvileg már több mint egy hete tekinthetik meg a látogatók. A helyzet azonban az, hogy ez tényleg csak elvi lehetõség, mert az ilyen fiatal lajhárkölykök folyamatosan az anyaállatba csimpaszkodnak, az pedig rendszerint takarja, rejti õket. Így aztán meglehetõsen nagy szerencse kellett ahhoz, hogy az ember valóban megpillanthassa a jövevényt. Mostanra egy kicsit javult a helyzet, az esélyek valamivel jobbak, bár a lajhárkölyök megfigyelés még így sem garantált. A legjobb esély a Pálmaház zárása elõtti utolsó órában kínálkozik, az állatok ugyanis ekkor szoktak a legaktívabbak lenni, természetesen csak lajhár mértékkel mérve.
Banya, az anyaállat meglehetõsen tapasztalt szülõnek számít, hiszen a hét jelenlegi lajhárunk közül a mostani kicsin kívül még másik háromnak is õ az anyja. Sõt, az egyik felnõtt korú gyermekének, Liliek már saját kölyke is van, úgyhogy Banya egy ideje már nagymama is. Az apaállat – tisztes nevén Zippo – a Majna-Frankfurti Állatkertbõl érkezett Budapestre.
Banya egyébként nem sokat várt az új gyerekkel. Legutoljára ugyanis 2012 karácsonyán született utódja, vagyis nem egészen 15 hónappal ezelõtt. Ha figyelembe vesszük, hogy a lajhárok vemhessége 44 és 50 hét közötti, vagyis majdnem egy teljes év körül szokott lenni, de az ellés után a nõstények nem szoktak azonnal fogamzóképesek lenni, világos, hogy Banya a biológiailag lehetséges legrövidebb idõn belül hozott a világra egy újabb kölyköt. Ez azért figyelemreméltó, mert máskülönben az ellések között eltelt idõ ennél hosszabb, átlagosan 26 hónapnyi szokott lenni.
Forrás: allat24.hu