Mezopotámiai dámvad (Dama mesopotamica) született



Veprik Róbert igazgató elmondta, hogy két hete igazán ritka esemény részesei lehettek a park látogatói: a szemük elõtt született, majd tette meg elsõ tétova lépéseit egy mezopotámiai dámszarvas borjú. A korábban már kihaltnak hitt, ritka szarvasfaj példányai, két bika és négy nõstény tavasszal érkeztek Szegedre, az utóbbiak közül egy már vemhesen. A gondozók látták, hogy rövidesen meg fog születni a borjú, és abban bíztak, hogy nem lesz szükség emberi beavatkozásra az ellésnél. Nem is kellett segíteni, komplikációk nélkül jött napvilágra az újszülött szarvas. A gondozók az elsõ napokban kicsit aggódtak, mert pont az ellés után fordult rendkívül csapadékosra és hûvösebbre az idõjárás, de a szarvasborjú - amelyrõl utóbb kiderült, hogy nõstény - átvészelte a májusban jött õszt, szépen cseperedik a kifutóban, anyja gondosan és féltve neveli. A mezopotámiai dámvad hajdan nagy területen élt, a Közel-Keleten és Északkelet-Afrikában, ott, ahol az emberi civilizáció, az elsõ városok kialakultak. Fontos szerepet töltött be az ott élõ népek mítoszaiban és hitvilágában, így a Bibliában is szó esik errõl az állatról: egyike annak a hét vadon élõ patás fajnak, amelyet Mózes ötödik könyve felsorol, mint nem tisztátalan, vagyis ehetõ állat. A faj vesztét élõhelyük pusztulása, valamint a modern lõfegyverek megjelenése, ezzel vadászatuk hatékonyabbá válása okozta. A 19. század végére már csak Iránban éltek kisebb csapatai, az 1940-es években pedig már nem találták nyomát sem, úgy gondolták a faj kipusztult.

1956-ben azonban egy kisebb, 25 fõs populációra leltek Délnyugat-Iránban. Ekkor indult meg a faj szaporítása mesterséges körülmények között. Ma már több, mint hétszáz egyede él vadon Iránban és Izraelben, míg európai fajmegmentési programban részt vevõ állatkertekben 160 példányt gondoznak. A mezopotámiai dámvadat régebben az európai dámvad alfajának tartották, ma már azonban külön fajnak tekintik. A mérete valamivel nagyobb az európaiénál – tömege 50-70 kilogramm, testhossza másfél méter -, viszont az agancsuk kevésbé „lapátos”. Elsõsorban a sûrû növényzetû, erdõs területeket kedveli – a Szegeden kialakított kifutó is ezt idézi -, ahol elbújhat ragadozói elõl.