2017.01.04
Zsiráfborjú az év első újszülöttje
Megszületett a budapesti állatkert idei első újszülöttje: egy egészséges zsiráfborjú, aki épp január 1-én kora délután jött a világra. Most még a szülőszobában van, a közönség néhány nap múlva láthatja.
Nem kellett sokáig várni az év első újszülöttjére. Santana nevű nőstény zsiráf ugyanis már január elsején egy életerős borjúnak adott életet. Az újszülött kora délután jött a világra. Nem sokkal megszületése után – ahogyan ez a patásoknál szokásos – már megpróbált lábra állni, ez pár kisebb bucskázás után, egy óra elteltével sikerült is. Néhány perccel később már anyatejet is ivott és azóta is rendesen fejlődik.
Az újszülöttet és az anyaállatot a gondozók egy külön istállóban, afféle szülőszobában különítették el, hiszen az állatoknak ilyenkor a legteljesebb nyugalomra van szükségük. Éppen ezért jelenleg még a közönség sem láthatja őket. Erre várhatóan néhány nap múlva kerülhet sor, és előreláthatólag a hónap közepén megkezdödik az összeszoktatás a zsiráfcsapat többi tagjával is.
Santana, az anyaállat az állatkert zsiráfcsapatának legidősebb tagja. 1996. július 22-én született a csehországi Liberec állatkertjében, tehát az idei évben fogja betölteni 21. életévét. Ez egyáltalán nem kevés ahhoz viszonyítva, hogy a vadonban élő zsiráfok nemigen élnek tovább 20-25 évnél, jóllehet az állatkerti egyedek körében ennél lényegesen hosszabb élettartam is előfordul. Santana 1997. június 12-én lett a Fővárosi Állat- és Növénykert lakója. Meglehetősen tapasztalt anyának mondható: első borja, a 2001-ben született Samburu nevelésébe ugyan a gondozóknak is be kellett segíteniük, ám további négy borjat egymaga nevelt fel teljes sikerrel, s minden remény megvan arra, hogy a mostanival sem lesznek gondok.
Forrás: allat24.hu / Fotó: Máthé Zoltán