2017.01.23
Szabó T. Anna nyerte a XX. Magyar Drámaíró Versenyt
Szabó T. Anna nyerte el a legjobb drámáért járó fõ
A két év kihagyás után idén ismét megrendezett játékos megmérettetésen - a verseny történetében elõször - három írónõ, Szabó T. Anna és Pataki Éva mellett Mezey Katalin vállalta, hogy a Nõk Lapja következõ számából kisorsolt cikk alapján egyetlen éjszaka alatt egyfelvonásos darabot ír. Az Igazságügyi rovartan címû írás felidézi, hogy Kínában már az 1200-as években az igazságszolgáltatás szolgálatába állították a rovarokat: egy gyilkossági ügyben a véres sarlóra gyûlõ legyek segítségével azonosították az elkövetõt.
A szombat esti témasorsolás után a próbák vasárnap 10 órakor kezdõdtek, az elõadások megszületését a közönség is végigkövethette egészen az esti elõadásokig. Szabó T. Anna A szecsuáni hóhérok címû darabja, amely elnyerte a Tarján Tamás vezette zsûritõl a legjobb drámának járó szakmai díjat, egy gyilkosság története. Egy Szecsuán nevû boltban játszódik, ahol mindent lehet kapni, még azt is amit nem, például "kínai harci sarlót". A darabot Csiszár Imre állította színpadra, akinek a legjobb rendezés díját ítélte a zsûri. Az elõadásban nyújtott alakításáért Bregyán Péter megkapta a legjobb férfi mellékszereplõnek, Fenyõ Iván pedig a legjobb férfi fõszereplõnek járó elismerést. A legjobb elõadás - közönségszavazatok alapján odaítélt - díját Pataki Éva a Sarló és... címû darabjáért vehette át. A darabot, amely egy sarlós sorozatgyilkosról szóló sorozathoz meghirdetett forgatókönyvíró-válogatásra viszi el a közönséget, Berzsenyi Bellaagh Ádám rendezte, és két szereplõjét is díjazták: a legjobb nõi mellékszereplõ díját Rák Kati, a legjobb nõi fõszereplõét pedig Takács Kati vihette haza. Mezey Katalin A lódarázs címmel egy család mesékkel tûzdelt történetét írta meg, amelyben egy rovargyûjteménybõl elszabadult lódarázs csípése okoz szokatlan bonyodalmat. A Szabó K. István rendezte elõadásban nyújtott játékáért Csongrádi Kata a szervezõ XXI. Század Magyar Drámájáért Alapítvány, Bohoczki Sára pedig az Elegant Design különdíját kapta meg.
A versenyt elõször rendezték meg Budaörsön, de mint Linka Ágnes, a szervezõ XXI. Század Magyar Drámájáért Alapítvány mûvészeti vezetõje az MTI-nek korábban elmondta, reményeik szerint a megmérettetés állandó helyet kaphat a Budaörsi Latinovits Színházban, ahol minden évben a magyar kultúra napján rendeznék meg.
Forrás: MTI / Fotó: Balogh Zoltán