2017.02.11
Állatorvos: a szomszédos országokban még gyakori a veszettség
Juhász Csaba állatorvos szerint bár Magyarországon visszaszorították a veszettséget, az ország mégis veszélyeztetett, mert a környező keleti, déli és északi országokban is gyakran előfordul.
A szakember az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában elmondta, a veszettség közegészségügyi szempontból a legjelentősebb, halálos kimenetelű betegség, ezért a megelőzés a fontos. Hozzátette: az ebeket törvényi kötelezettség évenként beoltatni a betegség ellen.
Elsősorban a rókák és a borzok hordozzák a betegséget, amely marás útján terjed, egy ilyen eset után minél hamarabb meg kell kapnia az embernek az oltóanyagot. Közölte továbbá, Magyarországon azért sikerült visszaszorítani a betegséget, mert elkezdték a rókák orális vakcinázását. Ezt folyamatosan végezni kell, mert a rókapopuláció ötévente cserélődik - tette hozzá.
Forrás: MTI