Hippodrom! – alig van olyan ember az országban, ak

- Voltál egy nagysikerû és újragondolt filmben Hyppolit, az eredeti elõadást megrendezted többször is és most mégis belevágtál újra. Van valami elintézetlen ügyetek, amiért újra kezded?

- Amikor a szerzõk megírták ezt a darabot nem bízták magukat a véletlenre és két világsikert építettek össze, nagyon ügyesen. Ez a darab ugyanis két Molière klasszikusból tevõdik össze. Egyrészt benne van az Úrhatnám polgár másrészt a Tartuffe. Az az elképzelésem, hogy mind a két Molière darab kerüljön a Magyar Színház repertoárjába és ennek talán éppen a Hyppolit a lakájjal lehet megágyazni. A nézõ úgy élvez egy igazán klasszikus mûvet, sõt kettõt, hogy közben azt hiszi, egy habkönnyû, zenés polgári vígjátékot lát, ami egyébként rendszeresen közönségsiker, népszerû és ez sem elhanyagolható így évad végén a színházban.

- Ezek inkább esztétizálós válaszok én meg a személyes érintettségedre lettem volna kíváncsi. Van olyan? Játszanám újra szívesen, ha valaki megrendezné. Megpróbáltam rábeszélni a Verebes Pistát de sajnos nem állt kötélnek. Klasszikusokat szeretek újrajátszani és Schneider úr még nem is voltam. Az is fontos szempont volt, hogy remek színészi feladatokat tudtam adni a végzõs osztályomból hat fiatalnak. Sok szempontból kiváló tanagyag a Hyppolit. Markánsan kell karaktereket játszani, pontosan kell poentírozni és nem szabad ráülniük a sikerre. Viccesnek lenni meg egyenesen tilos. Ha mindenki jól dolgozik, akkor mindenkinek öröme van. A diákoknak, a Reviczky Gábornak és a nézõknek is.

- Van Csortos, van Kabos – az ember a szerepeket is az egykori színészekkel azonosítja, van Schneiderné…

- …van az országgyûlési képviselõ, a KisMakáts meg a nagyMakáts, ezek kitûnõ feladatok. Nem szeretek direkt aktualizálni, de mindenki azt gondol, és arra asszociál, amire csak akar. Ha nem akar, nem fog. De köztünk szólva ez elkerülhetetlen.

- Adott egy múzeumi polgári vígjáték, amelyrõl le kell törölgetni a port és már kész is?

- Ha jól töröljük le a port akkor ezek a remekül megírt szövegû karakterek mind felismerhetõek lesznek a mában. a nézõk mind ismernek ilyen embereket vagy esetleg õk maguk is ilyenek. Bár ezt ritkán vallja be magának az ember. A nézõ szórakozik és ráébred a tanulságokra. Számomra mindig ez a legfontosabb.

- Hyppolit áll hozzád közelebb vagy Schneider úr?

- Amikor a film készült eredetileg a Schneider úrra kértek fel. Akkor lettem Hyppolit amikor kiderült, hogy Darvas Iván nem akarja eljátszani. Pedig Schneider úr a hálásabb szerep, de nem bántam meg.

- Savanyú Gergely fiatal színészre bíztad Hyppolitot. Merész húzásnak tûnik.

- Nem olyan fiatal. Tíz éve van a pályán, Babarczy László tanítványa volt ami nekem a kaposvári alapszókincsem. Amúgy éppen annyi idõs, mint én voltam, amikor a filmben játszottam, tehát még sokkal veszélyesebb a nõkre, ami a Hyppolit esetében nagyon is fontos szempont.

- Ismered a mai magyar társadalom Hyppolitjait vagy Schneidereit, akár Makátsait?

- Hát persze! Hány ilyen házasság van, ahol a feleség rácsücsül a férjre és az levegõt sem bír venni, nem hogy azon gondolkodjon, milyen lehetne az élete. Hány embert mutassak neked, aki Tartüffe-kodik csak azért mert nincs a helyén. Képmutató lesz és farizeus. Az én elõadásomban Hyppolitot a végén megfürdetik az új polgárság pocsolyájában. Megérdemli a sorsát az a tanárember, aki csak azért lesz komornyik, mert gazdag akar lenni, pénz akar keresni. A Tartüffe-ök elõbb-utóbb megbûnhõdnek.