2018.11.23
Kategóriájában ismét Európa legjobb állatkertje lett a Nyíregyházi Állatpark
A Nyíregyházi Állatpark végzett az elsõ helyen a 2
Anthony Sheridan állatkertszakértõ alapítványa 29 ország 126 állatkertjét vizsgálta meg mintegy negyven szempont alapján. A Nyíregyházi Állatpark a félmillió látogatólétszám alatti kategóriában negyvennégy állatpark közül lett a legjobb 2018-ban, megismételve ezzel a 2015-ben - két másik dániai állatparkkal holtversenyben - elért elsõségét.
A kiemelkedõ jelentõségû állatkollekciójával, folyamatos fejlesztéseivel Európa legjobb tizenkét állatkertje közé emelkedett a nyíregyházi Sóstó Zoo - emelte ki a szakember.
Az értékelési rendszer nem változott az elmúlt évekhez képest, az állatkerteket a látogatói szám mellett a fajmegõrzés, az állatkerti oktatás minõsége, valamint a rentabilitás és szervezeti mûködés mint legfontosabb szempontok alapján vizsgálták. A három évvel ezelõtt elért eredményéhez képest a Nyíregyházi Állatpark növelni tudta pontjainak számát úgy, hogy ebben még nincsenek benne például a folyamatban lévõ, csaknem 22 millió euró (7 milliárd forint) értékû beruházási csomag befejezéséért adható pontok sem - jelezte Anthony Sheridan.
Hozzátette, extra pontokat kapott a park például új állatházak és állatkifutók létrehozásáért, a hatnyelvû információs táblák kihelyezéséért, a kiemelkedõ oktatási tevékenységért, de botanikában, erõforrás-gazdálkodásban és információközlésben egyaránt sikerült elõbbre lépnie.
A kategória elsõ hat helyén olyan híres és látogatott parkok vannak, mint a németországi Magdeburg és Krefeld, az olaszországi Busselango vagy a 2015-ben Nyíregyházával megosztott elsõ helyezést elérõ dániai Aalborg és Odense - jegyezte meg a szakember. Kiemelte, hogy a kiemelkedõ természeti környezetben fekvõ park az elsõ számú turisztikai attrakció Magyarország keleti felében, évrõl évre egyre több turistát fogad a környezõ országokból és Nyugat-Európából egyaránt.
Anthony Sheridan megjegyezte, hogy a jövõ évi értékelésben már az 500 ezer és egymillió közötti látogatószám szerinti kategóriában minõsítik majd a Nyíregyházi Állatparkot.
A díjátadással egybekötött eseményen Gajdos László, az állatpark igazgatója elmondta, hogy huszonkét éves története alatt az idei lesz a több mint ötezer állatot bemutató sóstógyógyfürdõi látványosság legjobb szezonja, az elõzetes adatok szerint az állatpark év végéig átlépi az 530 ezres látogatószámot.
A világ állatkertjeinek többsége néhány százezer látogatót fogad évente, ennél nagyobb, egymilliót elérõ látogatószámot csak a nagy fõvárosok tudnak elérni. Ennek függvényében a 120 ezer lelkes Nyíregyháza állatparkja nagyon jól áll, ami egyben azt is jelenti, hogy a Sóstó Zoo az ország vezetõ turisztikai látványosságává vált - fogalmazott az igazgató.
Gajdos László szavai szerint a park brandje "megkerülhetetlen" lett a magyarországi turizmusban, a park rengeteg látogatót fogad Szlovákiából és Romániából, valamint egyre többet Ukrajnából, Lengyelországból és Nyugat-Európa országaiból.
Kovács Ferenc, a nyírségi nagyváros (Fidesz-KDNP) polgármestere köszöntõjében a parkban dolgozók, az önkormányzat és a kormányzat széleskörû összefogását emelte ki, melynek segítségével évek óta fejlõdik a Nyíregyházi Állatpark.
Elkészült többek között az új látogatóközpont, az India-ház, a Pangea Hotel, a hópárduc kifutó, a következõ legnagyobb attrakció pedig a jégkorszak világát bemutató látványosság lesz, amelynek a tervezésérõl szóló szerzõdést hamarosan megkötik, illetve remélhetõleg a jövõ nyár elejéig a kivitelezési tendert is el tudják majd indítani - jelezte Kovács Ferenc. A városvezetõ hozzátette, Sóstógyógyfürdõn épül az új négycsillagos hotel és folyamatban van a múzeumfalu fejlesztése.
A köszöntõk végén Anthony Sheridan átadta az állatpark elsõségért járó üvegtrófeákat Gajdos Lászlónak és Kovács Ferencnek.
Forrás: MTI / Fotó: Balázs Attila