2023.06.01
Megszavazta az EP, hogy a tanács lépjen fel a magyar soros elnökséggel szemben
Durván elítéli egy most elfogadott európai parlamenti határozat a magyar kormány működését, egyúttal nyomást gyakorol az uniós vezetőkre, hogy tegyenek valamit a magyar soros elnökség ellen. Ha nem lépnek, akkor a parlament fog.
442 igen szavazattal, 144 ellenszavazat és 33 tartózkodás mellett megszavazta az Európai Parlament azt a határozatot, amely nyomást szeretne gyakorolni az Európai Tanácsra, hogy a magyar kormány ne tarthassa meg 2024 második felében a rá eső soros uniós elnökséget.
A határozat elfogadása nem meglepő, mivel az Európai Parlament nagy frakciói előre közölték, hogy támogatják az előterjesztést. A határozat egyébként nemcsak erről szól, hanem keményen el is ítéli a magyar kormányt azért, ahogyan működik. Az elfogadott határozat elég részletesen sorolja fel, hogy az Európai Parlamentnek pontosan mi a baja a magyar kormány működésével. Ezek között sok újdonság nincs. Előkerülnek a választásokkal kapcsolatos kritikák, az üzleti szereplők megfélemlítése, a rendeleti kormányzás, a hetes cikk szerinti eljárás, az országspecifikus ajánlások teljesítésének hiánya, a befagyasztott pénzek, valamint az Európai Ügyészséghez való csatlakozás elmaradása is.
Ezen kívül a parlament a sajnálatát fejezi ki, hogy a bizottság nem lépett fel elég határozottan a hetes cikk szerinti eljárásban Magyarország ellen, egyúttal felkéri a testületet, hogy a Magyarország ellen folyó eljárásokban képviselje határozottan az eredeti szerepkörét, amely szerint a bizottság a szerződések őre. A határozatban az is szerepel, hogy azok a mérföldkövek, amelyeket a bizottság kér a magyar kormánytól a pénzekért cserébe, önmagukban nem elegendők ahhoz, hogy megoldják a magyar jogállam problémáit.
Hangsúlyozza a határozat azt is: a bizottságnak meg kell oldania, hogy ne essenek el a pénzektől azok, akiknek ezek végső soron járnak, tehát a magyar állampolgárok és cégek. Ezért arra kérik a bizottságot, hogy – amennyiben ez szükséges – oldja meg a pénzek elosztását kormányzati szereplők nélkül.
A lényegi rész viszont a 11-es pont, amelyben ez áll: az uniós soros elnökség nagyon fontos az uniós jogalkotásban, és kétségbe vonják, hogy a magyar kormány el tudná látni ezt a feladatot.
Mindezt arra hivatkozva, hogy a magyar kabinet nem tartja be az uniós alapszerződés második cikkében foglalt alapértékeket, valamint nem tiszteli a jóhiszemű együttműködés elvét.
Az első indok azért fontos, mert a második cikkben foglalt alapértékek megsértése az egyik alapja a kondicionalitási (jogállamisági) mechanizmusnak és a többi, Magyarország ellen folyamatban lévő eljárásnak is. Ez egy rövid cikk az alapszerződésben, így hangzik:
Az unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait - tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában.
A második indok pedig azért fontos, mert a soros elnökségeknek a szerződésekben rögzített feladata, hogy ne a saját, hanem az unió közös érdekeit képviseljék a féléves elnökség alatt. Erről itt írtunk részletesebben. Egy ezt figyelembe vevő magyar soros elnökség akár dönthetne úgy is, hogy a saját vitás kérdéseit félreteszi erre a fél évre, és hagyja, hogy mondjuk jogállami ügyekben a hármas elnökség többi tagja intézze az ügyeket.
A magyar kormány erre olyannira nem tűnik hajlandónak, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter a héten eleve úgy érkezett meg Brüsszelbe, hogy gyakorlatilag hadat üzent az Európai Parlamentnek. Varga arról beszélt, hogy a féléves elnökség alatt a jogállami kérdésekben meg kellene vizsgálni azt is, hogy ezeket az EP betartja-e. Ez nem az a békülékeny hangnem, amitől bárki megenyhülne.
Forrás: 24.hu / abc24 mediia