2023.06.20
Tömegmészárlással fenyegetõzött a TEK által elfogott norvég férfi
A norvég tömeggyilkos Anders Behring Breiviknél is
Hajdu János elmondta: a 45 éves férfi, akit külföldi partnerszolgálat jelzése alapján ellenõriztek, majd vettek õrizetbe, saját bevallása szerint túl akarta szárnyalni Breiviket, aki 2011-ben 77 embert mészárolt le Norvégiában.
A fĂ©rfi ezt a szándĂ©kát kĂĽlönbözõ internetes platformokon, Ăgy a Facebookon, az Instagramon Ă©s a Youtube-on is közölte - tette hozzá.
Tájékoztatása szerint a TEK mûveleti egysége a Készenléti Rendõrség Nemzeti Nyomozó Irodával (KR NNI) együttmûködve egy IX. kerületi lakásban, június 14-én fogta el a "közelharcban jártas" férfit, aki külsõ megjelenésében is Breiviket utánozta: a haját leborotválta és Breivikéhez hasonló szakállt viselt. Sõt Breivekhez hasonlóan õ is pereli a norvég államot, ugyanis más bûncselekményekért már ült norvég börtönben.
Hajdu János hozzátette, azt egyelõre nem tudják, hogy a fĂ©rfi Magyarország terĂĽletĂ©n tervezett-e bármilyen terrorcselekmĂ©nyt elkövetni. Ugyanakkor leĂrta, hogy az oslĂłi repĂĽlõtĂ©ren nĂ©gy embert akar megölni, Ăşgy, hogy törött ĂĽveggel halálos sĂ©rĂĽlĂ©st okoz nekik.
A nyomozás kiderĂtette, hogy a norvĂ©g fĂ©rfi már több környezõ kĂĽlföldi országban járt, valamennyiben eltöltött egy idõt - jelezte.
ArrĂłl is beszámolt, hogy vizsgálják a fĂ©rfi elmeállapotát. EzĂ©rt a bĂrĂł a letartĂłztatás idejĂ©re a fogva tartás helyéül az IgazságĂĽgyi Megfigyelõ Ă©s ElmegyĂłgyĂtĂł IntĂ©zetet jelölte ki.
A KĂ©szenlĂ©ti RendõrsĂ©g Nemzeti NyomozĂł Iroda (KR NNI) a rendõrsĂ©g honlapján kedden azt Ărta, a TEK Ă©rtesĂtette õket arrĂłl, hogy a 45 Ă©ves fĂ©rfi az elmĂşlt idõszakban több olyan videĂłt tett közzĂ© egy videĂłmegosztĂł portálon, amelyek szerint emberek megölĂ©sĂ©t tervezi. A fĂ©rfi a felvĂ©teleken elsõsorban norvĂ©g nyelven beszĂ©lt, de nĂ©hány videĂłban angolul fenyegetõzött.
A nyomozĂłk a jelzĂ©st követõen azonnal megkezdtĂ©k a felvĂ©telek elemzĂ©sĂ©t Ă©s a fĂ©rfi beazonosĂtását, illetve az általa tervezett bĂ»ncselekmĂ©nnyel kapcsolatos informáciĂłk beszerzĂ©sĂ©t. FelvettĂ©k a kapcsolatot a norvĂ©g rendõrsĂ©ggel is, Ăgy kiderĂĽlt, hogy a fĂ©rfit a hazájában korábban már többször elĂtĂ©ltĂ©k kĂĽlönbözõ erõszakos Ă©s szexuális bĂ»ncselekmĂ©nyek miatt - ismertettĂ©k.
A fĂ©rfit terrorcselekmĂ©ny elkövetĂ©sĂ©vel gyanĂşsĂtják. A bĂrĂłság szombaton rendelte el a letartĂłztatását - olvashatĂł a police.hu-n.
Forrás: MTI / FotĂł: Lakatos PĂ©ter