2023.09.12
Mit szeretnek hallgatni a magyar fiatalok?
Balázs Klári is ott van a 18 és 25 év közöttiek kedvenc női előadói között...
Majdnem minden magyar fiatal hallgat zenét bizonyos időközönként, a kedvenc zenei műfajuk pedig a pop, derült ki a 16. BME Egyetemi Napok fesztiválkutatásából. A felmérés szerint tízből kilenc válaszadót tesz boldoggá a magyar előadók zenéinek hallgatása, és a kitöltők közül szinte mindenkinek volt már jó koncertélménye.
2023. szeptember 12. és 14. között a fővárosi Infoparkban rendezik meg Budapest legnagyobb hallgatói fesztiválját, a 16. BME Egyetemi Napokat. A fesztiválszervezők kutatásukban ezúttal arra keresték a választ - persze, nem pusztán kíváncsiságból, hanem a fellépőgárda kiválasztása okán is -, hogy a 18 és 25 év közötti magyar fiatalokat mely zenei stílusok teszik boldoggá, kik azok a magyar előadók, akiknek szinte az összes koncertjükön hajlandók ott lenni és fel tudnak töltődni a zenéjük által.
A kutatásban kapott válaszok alapján a fiatalok kedvenc együttesei a Carson Coma, a Bagossy Brothers Company, a Follow The Flow, a Halott Pénz, a BSW, illetve ByeAlex és a slepp. Változatos a mezőny a kedvenc magyar férfi előadókat illetően is, ahol a fiatalok szavazatai alapján az elsők között szerepel Azahriah, Beton Hofi, ByeAlex, Dzsúdló és Krúbi is, a hölgyek közül pedig Ajsa Luna, Balázs Klári, Lábas Viki, Paulina, Rúzsa Magdi és Schoblocker Barbara mellett Tóth Andi is a legnépszerűbbek között kapott helyet a felmérésben.
A több mint 500 fiatal által kitöltött online kérdőív eredményei rámutattak, hogy a fiatalok 99,81 százaléka hallgat zenét, és csupán 0,19 százaléka nem. A válaszadók 84,7 százalékát kapcsolja ki a pop zene, minden második kitöltő (55,56 százalék) szereti a rapet. A fiatalok nagyjából ugyanolyan arányban (45-45 százalék) kedvelik az elektronikus zenét és a rockot, míg az R&B-t és a latin műfajt nagyjából a megkérdezettek harmada (33,72 és 29,31 százalék) szereti hallgatni.
A zenehallgatás ráadásul nemcsak arról szól a fiatalok számára, hogy otthon bekapcsolják kedvenc zenéiket, ugyanis a válaszadók közül szinte kivétel nélkül mindenkinek (99,81 százalék) volt már jó koncertélménye.
A BME Egyetemi Napok sikerét az is bizonyítja, hogy a szervezők tudnak a resztvevők fejével gondolkodni, a kutatásban megnevezett kedvenc előadók széles palettája lép majd fel a rendezvényen. De idén nem csak jó zenével készülnek, A Dumaszínház három kiemelkedő humoristái, Ács Fruzsina, Szabó Balázs Máté és Hajdu Balázs is fellépnek az idei rendezvényen. Őket is a BME Egyetemi Napok közössége választotta, egy online szavazás keretében.
Forrás: koncert.hu / abc24 media