2023.10.15
Szoboszlai: ezt mi jobban akartuk
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik szerint szomba
"Ilyen mĂ©rkõzĂ©sre számĂtottunk, tudtuk, hogy itthon sem lesz egyszerĂ», hiszen az ellenfĂ©lnĂ©l kiválĂł játĂ©kosok futballoznak, de ezt mi jobban akartuk" - nyilatkozta a Puskás ArĂ©na vegyes zĂłnájában a Liverpool klasszisa.
SikerĂ©nek köszönhetõen a magyar csapat ha kedden nyer Litvániában, akkor kijut a kontinensviadalra, Szoboszlai ugyanakkor egyelõre mĂ©g nem akarta kimondani azt, amire az ĂşjságĂrĂłk cĂ©lozgattak:
"Nagyon úgy néz ki, hogy jó irányba haladunk, és persze most boldogok vagyunk, de ugyanúgy százszázalékosan fogunk koncentrálni a következõ mérkõzésre".
A középpályás külön kiemelte Nego Loic játékát, ezért amikor lecserélték a Le Havre játékosát, jelezte a szurkolóknak, hogy hatalmas tapsot érdemel, mert az elmúlt mérkõzéseken kiemelkedõen futballozott.
"Szerintem észbe kapott, hogy nincs egyedül a posztján, és itt mindenkinek meg kell dolgozni a helyéért" - mondta Szoboszlai, aki ezúttal is kiemelte a szurkolókat, akikért minden mérkõzésen küzdenek.
A gyõztes gólt szerzõ Sallai Roland szerint a mérkõzés egyes szakaszaiban szerencséje is volt az együttesnek, ugyanakkor õk is megszerezhették volna a harmadik találatot.
"Le a kalappal mindenki elõtt, hiszen mindent beleadtunk" - mondta Sallai, aki Szoboszlai egyik megjegyzésére - miszerint már azt sem tudja, melyik a rosszabbik lába, hiszen most ballal lõtt óriási gólt - viccesen hozzáfûzte, "lehet nincs is".
Sallai hozzátette, hatalmas önbizalommal tud játszani az elmúlt idõszakban, ehhez persze hozzájárul az is, hogy a német élvonalban szereplõ Freiburgban élvezi a bizalmat, amit õ gólokkal és gólpasszokkal tud meghálálni, és reméli, a nemzeti csapat szurkolóinak is sok örömet tud még szerezni a jövõben.
A játékostársak által kiemelt Nego szerint a találkozó leginkább a küzdelemrõl szólt, tudták, hogy a szerbek revánsot akarnak venni rajtuk, de õk pont azt tették, amit kellett. Hozzátette, sikerével a csapat hatalmas lépést tett az Európa-bajnokság felé.
A gĂłlgyáros Varga Barnabás - aki idĂ©nybeli 19. találatát szerezte - ugyancsak kiemelte a szerencsefaktort, de vĂ©lemĂ©nye szerint teljesĂtmĂ©nyĂ©vel erre rá is szolgált a csapat. Megjegyezte, a szerbek igazábĂłl csak beadásbĂłl tudtak veszĂ©lyt teremteni, játĂ©kban nem igazán tudták feltörni a vĂ©dekezĂ©st.
Az immár kilenc mĂ©rkõzĂ©s Ăłta veretlen nemzeti egyĂĽttes a mostani sikernek köszönhetõen kedden Kaunasban már Ăşgy lĂ©p pályára, hogy ha legyõzi Litvániát, akkor bebiztosĂtja sorozatban harmadik Eb-rĂ©szvĂ©telĂ©t, Ă©s az 1986-os világbajnokság Ăłta elõször egyenes ágon, pĂłtselejtezõ nĂ©lkĂĽl jut ki egy világversenyre.
Forrás: MTI / FotĂł: CzeglĂ©di Zsolt