2023.12.16
Elon Musk: a nemzetek identitását kell erõsíteni a migráció helyett
Nem akarjuk, hogy egész nemzetek tûnjenek el a nép
Elon Musk egyik kisfiával a nyakában lépett színpadra az Angyalvárnál zajló találkozón.
Felszólalásában kifejtette, hogy az emberiség fennmaradását tartja elsõrendûnek, ezért fontos - tette hozzá - gyermekeket világra hozni és életet adni új generációknak.
"Más különben fennáll a veszély, hogy három vagy négy generáció múlva a világnépesség a jelenlegi egytizedére csökken, és a végén az emberiség eltûnik" - jelentette ki. Úgy vélte, nem szabad megengedni, hogy Japán, Franciaország vagy Olaszország lakossága eltûnjön. Kínában 40 százalékos demográfiai csökkenést jósolt.
Azt mondta, ha migránsokkal helyettesítik a lakosokat, az országok elveszítik identitásukat, és "nem lesznek többé ugyanolyanok, mint korábban, Olaszországot az olaszoknak kell képviselni".
Elon Musk hangsúlyozta, hogy kizárólag a törvényes bevándorlást támogatja: azt kell befogadni, aki "tisztességesen és keményen" dolgozik - fejtette ki. Megjegyezte: az ellenõrzés nélküli illegális migráció esetén nem tudjuk, ki érkezik.
"Nem állítom, hogy minden illegális bevándorló bûnözõ, nagy részük kifogás nélküli, de ellenõrzés nélkül, miként tudjuk megállapítani, ki becsületes? Ezért kell leállítani az illegális migrációt" - mondta.
Arra kérte Európát, ne vegye át az Egyesült Államokból a woke ideológiát, mely a társadalmi igazságtalanság, elsõsorban a faji megkülönböztetés ellen emeli fel szavát. Musk szerint a woke ideológia nem tesz mást, mint egymás ellen fordítja az embereket. Hasonlóképpen vélekedett a sokat hangoztatott politikai korrektségrõl is. "Az embereknek a munkájukkal kell sikert elérniük, nem pedig nemük vagy fajuk alapján. (Ezek az ideológiák) ítélkeznek az emberek felett" - jelentette ki.
Az amerikai milliomos üzletember civilizációnk legnagyobb kihívásának nevezte a mesterséges intelligenciát, amelyet azonban kétélû fegyvernek tartott: "mindenre képes lesz, de nincsen lelkiismerete".
Elon Musk a véleményszabadságot éltette, hangsúlyozva, hogy az a demokrácia alapkövét képviseli, "ha elmondhatjuk azt is, ami nem tetszik".
"Éljenek az emberek, éljen az emberiség!" - búcsúzott Elon Musk a közönségtõl magasba szorított ököllel.
Az olasz jobboldal ifjúsági mozgalma által rendezett Atreju címû politikai, közéleti találkozót vasárnap a miniszterelnök, Giorgia Meloni zárja le, aki brit kollegájával, Rishi Sunakkal és Edi Rama albán kormányfõvel tárgyalt szombaton. A római kormánypalota közleménye szerint a hármas megbeszélésen az illegális bevándorlással szembeni közös fellépés megerõsítése szerepelt témaként. Döntés született egy közösen finanszírozott olasz-brit projektrõl, melynek keretében visszaszállítják származási országaikba a Tunéziában ragadt migránsokat, akik nem tudtak sem továbbmenni, sem visszatérni országaikba.
Forrás: MTI / Sárközy Júlia