2024.04.09
Karikó Katalin megtartotta akadémiai székfoglaló elõadását
Karikó Katalin, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tiszteleti tagja megtartotta székfoglaló elõadását kedden, a Pesti Vigadó dísztermében.
Karikó Katalin és Drew Weissman biokémiai felfedezéseikért megosztva kapták a 2023-as orvosi-élettani Nobel-díjat, kutatásukkal lehetõvé tették egy hatékony mRNS-alapú vakcina kifejlesztését a COVID-19 ellen. Karikó Katalint 2022-ben választotta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tiszteleti tagjává.
Az eseményen Lénárd László, az MTA Biológiai Tudományok Osztályának elnöke méltatta a Nobel-díjas kutatóbiológust.
Köszöntõjében egyebek mellett kiemelte, hogy Karikó Katalin az elsõ magyar nõ, aki Nobel-díjat vehetett át. Mint fogalmazott, Karikó Katalin nemcsak fantasztikus kutató, tudós, hanem nagyszerû ember is, aki soha nem adta fel az álmát.
Ezt követõen Ádám Veronika, az MTA Orvosi Tudományok Osztályának elnöke mondott laudációt. Kiemelte: Karikó Katalin világraszóló teljesítménye mögött egy rendkívüli ember rendkívüli életútja áll. A Nobel-díjas kutató életútját ismertetve felidézte a gyermekkorát, iskolás éveit, kiemelve Tóth Albert tanár urat, aki a "kis Karikóban meglátta a leendõ kutatót". Beszélt azokról a kudarcokról is, amelyek ellenére a Nobel-díjas kutatóbiológus soha nem adta fel a terveit. Azzal zárta köszöntõjét, hogy Karikó Katalin élete filmre kívánkozó regény, amely a magyar népmesék világát idézi.
Ezt követõen Karikó Katalin Az mRNS terápiás alkalmazása címmel tartotta meg nagy érdeklõdéssel kísért elõadását, amelynek az MTA épületének felújítási munkálatai miatt a Pesti Vigadó díszterme adott otthont. A hallgatóság soraiban az akadémikusok és hozzátartozók mellett helyet foglalt Freund Tamás, az MTA elnöke, valamint Vizi E. Szilveszter és Pálinkás József, az Akadémia korábbi elnökei is. Az eseményen külön köszöntötték Tóth Albert tanárt, aki a középiskolában elindította Karikó Katalint a pályáján.
A biokémikus, kutatóbiológus vetített prezentációval kísért elõadásában felidézte a hírvivõ RNS, az mRNS-kutatás legfontosabb mérföldköveit 1961-tõl, amikor az mRNS-t felfedezték, napjainkig.
Megemlékezett a kutatásokban nagy szerepet játszó tudósokról, többek között Kondorosi Éváról, Duda Ernõrõl, Kiss Tamásról, Pardi Norbertrõl, Elliot Barnathanról és David Langerrõl.
Ezt követõen felvázolta, hogy milyen állomásai voltak tudományos pályájának, beszélt azokról a nehézségekrõl, amelyekkel meg kellett küzdenie a kutatómunka során és azokról a tudományos áttörésekrõl is, amelyek több évtized után eredményre vezettek. Felidézte a Covid-19 mRNS-vakcina kifejlesztésének mérföldköveit, és beszélt az mRNS-gyógyszerek elõnyeirõl a fehérje alapú gyógyszerekkel szemben.
A kidolgozott technológia további hasznosításáról is szólt, kitérve arra, hogy mostanra az mRNS-terápiát más fertõzõ kórokozók, illetve rák elleni vakcinák fejlesztésére is kiterjesztették, és egyre több alkalmazásban ma még gyógyíthatatlan betegségek kezelésére is tesztelik.
Karikó Katalin elõadása végén köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették a munkáját, közülük kiemelte egykori tanárait és családtagjait.
Az ünnepi esemény zárásaként Karikó Katalin átvette Lénárd Lászlótól az MTA tiszteleti tagságát igazoló oklevelet.
Az MTA szabályai szerint minden rendes és levelezõ tag köteles a megválasztása utáni egy éven belül székfoglalót tartani, de a külsõ és a tiszteleti tagok is megtarthatják a munkásságukat összefoglaló elõadást.
Forrás: MTI / Fotó: Bruzák Noémi