2024.05.30
Lang és Nagy is kiemelte: intenzív munkával kezdõdött a felkészülés
Intenzív edzésekkel kezdte a felkészülést a magyar labdarúgó-válogatott a németországi Európa-bajnokságra - errõl számolt be többek között Lang Ádám és Nagy Zsolt a Telkiben rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón.
Lang, az Omonia Nicosia 31 éves középsõ védõje kiemelte, lehet érezni, hogy minden játékos motivált és felszabadult.
"Amikor pedig edzés van, a testemen is érzem, hogy azoknak olyan intenzitása van, amilyent elvár az ember. Mindenki megalkuvás nélkül végzi a munkát" - szögezte le.
A 67-szeres válogatott játékos március végén lábközépcsont-repedést egy edzésen. Ezzel kapcsolatban azt mondta, jó állapotban van mentálisan és fizikálisan is.
"A lábam rendbe jött, teljes értékû edzésmunkát tudok végezni, mindenbe bele tudom vetni magam" - árulta el.
Beszélt arról is, hogy nem tesz különbséget a válogatott felkészülések között, örül annak, hogy egy évtizede itt lehet, annak pedig még jobban, hogy közben a magyar labdarúgás fejlõdött, a közeg és a szakmai stáb tekintetében is elõrelépés történt.
A válogatott hazai felkészülésérõl azt mondta, ez elsõsorban a szakmai stáb döntése volt, de nem is lett volna különösebb értelme az idény utáni pihenõt követõen Ausztriába utazni, mert hamarosan úgyis elutazik a csapat Írországba, ráadásul nem is találhattak volna jobb körülményeket máshol, mivel Telkiben minden adott a felkészüléshez.
Nagy Zsolt, a Puskás Akadémia ugyancsak 31 éves szélsõje is kiemelte, hogy megterhelõ edzésekkel kezdõdött a felkészülés.
"Egy hét pihenõ után belevágtunk keményen a munkába, érezhetõen van izomláz is, de ez a normális szerintem" - mondta.
Örült annak, hogy csapatával végül a harmadik helyen zárták a bajnokságot, és annak is, hogy az idény során sikerült visszanyernie sérülése elõtti formáját, és nagyon jó idõszakon van túl.
A védõként és középpályásként is bevethetõ 18-szoros válogatott játékos is kiemelte, most az a legideálisabb, hogy a megszokott körülmények között készülhetnek.
A magyar válogatott jövõ kedden 20.45-tõl Dublinban az írekkel, majd jövõ szombaton 18 órától Debrecenben az izraeliekkel játszik felkészülési mérkõzést.
A két játékos egyetértett abban, hogy mindkét összecsapás kemény párharcnak ígérkezik. Lang úgy fogalmazott, hogy "saját elképzeléseinket kell megvalósítani, amit elsajátítottunk eddig, azt alkalmazni", Nagy szerint pedig a két összecsapás lehetõséget nyújt arra, hogy a csapat gyakorolja a taktikai elemeket, amelyeket az Európa-bajnokságon szeretne alkalmazni.
A válogatott június 10-én utazik Németországba, aztán 15-én kezdenek Kölnben a svájciakkal, majd június 19-én következik a házigazda németek elleni meccs Stuttgartban, ahol június 23-án a skótokkal találkozik a válogatott.
Forrás: MTI / Fotó: Szigetváry Zsolt