2024.06.11
Orbán szerint utolérte a Borkai-ügy a Fideszt
Tizenhét év után interjút adott az Indexnek Orbán
A politikus szerint bár a 44-45 százalék (a Fidesz litájára a szavazatok 44,79 százaléka érkezett) kevesebb, mint amit legutóbb kaptak, de mégiscsak több mint kétmillió szavazat. Ehhez képest 2019-ben, amikor 50 százalék felett nyertek, 1,8 millió voksot szereztek.
AzĂ©rt nyertĂĽnk, mert sokat dolgoztunk Ă©rte - mondta. BeszĂ©lt arrĂłl is, hogy a választással az volt a cĂ©ljuk, hogy a "háborĂş felĂ© robogĂł eurĂłpai vonatot" lelassĂtsák, aztán meg is állĂtsák. Szerinte ez sikerĂĽlt is. Ugyenezt a godolatot Orbán elõadta a köztĂ©vĂ©nek adott interjĂşjában is.
A kormányfõ közölte, hogy vidéken vannak fájdalmas veszteségei a Fidesznek a "fantasztikus gyõzelmeik" mellett.
Fáj Szolnok és Gyõr elvesztése is, bár utóbbiban - jegyezte meg - 15 választókörzetbõl 14-ben gyõzött a kormánypárti jelölt. Szerinte a gyõri eset tanulság az, hogy "ha valahol régi rendezetlen ügyeket nem tudunk lezárni, azok elõbb vagy utóbb, de utolérnek bennünket".
Itt a Borkai-ügy ért bennünket utol, azért vesztett a polgármester.
Gyõrben szoros versenyben az ellenzék által támogatott Pintér Bence nyerte a polgármesterválasztást a fideszes Dézsi Csaba András elõtt. A városban Borkai Zsolt a szavazatok 27,02 százalékát vitte el.
A miniszterelnök elĂ©gedett volt Szentkirályi Alexandra kampányával. - Nagyon bĂĽszkĂ©k vagyunk rá - jelentette ki. VisszalĂ©pĂ©sĂ©nek okát abban látja, hogy az elmĂşlt Ă©vek közössĂ©gĂ©pĂtĂ©si munkáját Budapesten nem a kellõ szĂnvonalon vĂ©gezte el a párt, de ez - mondta - neki, mint pártelnöknek is a kritikája.
TarlĂłs IstvánrĂłl Ăgy nyilatkozott: "TiszteljĂĽk a szemĂ©lyĂ©t Ă©s a munkásságát, de az õ fõpolgármesteri idõszaka nem hozta magával a Fidesz Ă©s a polgári nemzeti keresztĂ©ny közössĂ©g felĂ©pĂtĂ©sĂ©t Ă©s megerõsĂtĂ©sĂ©t a fõvárosban, Ăgy Szentkirályi Alexandra körhátránybĂłl indult".
VitĂ©zy Dávid kapcsán pedig arrĂłl beszĂ©lt, hogy közte Ă©s a kormányzat között olyan konfliktusok voltak (itt a Lázár Jánossal valĂł nĂ©zetkĂĽlönbsĂ©get emlĂtette) az elmĂşlt Ă©vekben, ami miatt Orbán Viktor szemĂ©ly szerint nem tudta vállalni, hogy a Fidesz szĂneiben induljon.
A jövõbeli egyĂĽttmĂ»ködĂ©sre vonatkozĂł kĂ©rdĂ©sre nem válaszolt egyĂ©rtelmĂ»en a kormány, a Karácsony Gergellyel valĂł kommunikáciĂłt Szentkirályi Alexandrára bĂzza a miniszterelnök, szerinte a volt kormánmyszĂłvivõ "abszolĂşt tárgyalĂłkĂ©pes vezetõ". Nagy konstruktivitást a kampánya alapján nem lehet várni SzentkirályitĂłl.
Magyar Péterrõl pedig úgy nyilatkozott, hogy nem tekinti õt "a Fideszbõl kiugrottnak", mert nem tartozott a belsõ körhöz.
Megkapta az igazságügyi miniszter férjének kijáró udvariasságot, de egész egyszerûen nem volt soha a radarunkon - mondta Orbán Viktor, aki optimitsán tekint a jövõbe, mert továbbra is a Fidesz a legnagyobb párt.
Forrás: 24.hu / abc24 media