A hazai könnyûzene legnagyobb hatású énekese, hang

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjjal kitüntetett Kovács Katival a jövõrõl, a fiatalok pályára lépésének esélyeirõl, a mesterséges intelligencia jelentette kihívásokról beszélgettünk.

Az idén is több tucat koncerted van. Meddig lehet ezt csinálni, mik a terveid?

Nem tervezek, sosem volt jövõképem. Egyszerûen csak sodródtam mindig az élettel. Persze készülök, gyakorlok nagyon szorgalmasan. Ha kell, éjszakákon át tanulok egy-egy zenei frázist azért, hogy jól tudjam elénekelni akkor, amikor eljön az ideje. De nem akarom tudni, hogy az mikor lesz. Meg szoktam kérni a rajongókat, ne mondják el, hol leszek a jövõ héten, mert elég, ha elõzõ nap tudom meg. Persze, azért van néha kivétel, egy MÜPA koncertre másképpen kell készülni.Sok pozitív élmény ér így is. Például október 18-án jubileumi nagykoncertünk volt Nagykanizsán, ahol nagyzenekari kísérettel énekeltem az "Úgy szeretném meghálálni" címû dalomat. Ott bemutattak egy hatéves kislánynak, Németh Lenkének - érdemes a nevét megjegyezni. Átadtam neki a mikrofont és akár hiszed akár nem, a kislány pontosan tudta, hogy hol kell belépni a zenére és hol kell abbahagyni. Ennek a dalnak zseniális a hangszerelése, bonyolult moduláció van benne, és ez a messzirõl jött szemüveges kislány tökéletesen tudta, hogyan kell elénekelni. Az élet mindig hoz valami meglepetést.

Soha nem jelentkeztem sehova. A Ki mit tud? televíziós vetélkedõre édesanyám nevezett be. Ott felfigyeltek rám, majd késõbb felkértek, hogy énekeljek az elsõ magyar táncdalfesztiválon. Ezt követte a filmezés, mert a rendezõk hozzám hasonlító karaktert kerestek, kifejezetten hozzám ragaszkodtak.

Úgy érzem, nem én alakítom a sorsomat, az alakít engem. Csak arra van mindig lehetõség, hogy válasszunk: mit, hogyan tegyünk? Nem dédelgetem a múltat sem. A Covid idején, amikor két évig nem dolgozhatott a szakmánk, elvégeztem életem nagytakarítását és csak néhány tárgyat és emléket õriztem meg a múltamból.

Amikor berobbantál a könnyûzenei életbe, hideg szelek fújtak, és talán csak a Ki mit tud? nyújtott esélyt arra, hogy egy elõadó rivaldafénybe kerüljön. Ma korlátlanok a lehetõségek, mégis nehezebb a fiatal énekeseknek betörni a köztudatba. Jól látom?

1965-ben a zsûri kiváló szakemberekbõl állt, például tagja volt Pernye András, Petrovics Emil, akik komoly zenei múlttal rendelkeztek. Miután megnyertem a táncdalfesztivált, az Országos Rendezõ Iroda csak egy ideiglenes mûködési engedélyt adott. Túl voltam két országos gyõzelmen és még mindig bizonyítanom kellett. Az éneklés könnyen ment, a színpadi viselkedést viszont meg kellett tanulni.

A mai fiataloknak ezermillió lehetõségük van arra, hogy mindenütt megmutassák magukat. Az online tér mellett sok mûsor és vetélkedõ is ad erre lehetõséget. Ha valaki jó énekes és jó elõadó, megmutathatja magát, de az egyéni karakterért sokat kell dolgozni. Ehhez kapcsolódóan csak egy gondolat: a Csináljuk a fesztivált! a közmédia zenés show-mûsora szerintem nem kifejezetten ragyogó ötlet. A slágereket nem szerencsés a slágerekkel összevetni. Szerintem csak saját slágerrel lehet valaki valóban elismert, mert ahhoz kötõdik az õ egyénisége, az arca, az elõadásmódja. A dalainkat lemásolni és megpróbálni hasonlítani az eredeti elõadó egyéniségére, nos az már soha nem lesz ugyanaz. Csináljuk a fesztivált? Úgy gondolom, akkor csinálj magadnak te is slágert és az rád lesz jellemzõ, egyéniséged jeleit fogja viselni. Ez A Dal címû mûsor, ahol új dalokat énekelnek.

Az elõadó jobban teszi, ha a saját útját járja?

Az elõadónak sokat kell dolgoznia az elismerésért. Énekeltünk olyan dalokat is, amelyekrõl tudtuk, hogy nem aratunk vele nagy sikert, de mégis elénekeltük, mert erre volt igényünk. Természetesen ez néha azzal jár, hogy ezek a dalok elvesznek. A hangod nagyon egyedi, összetéveszthetetlen és csak a tiéd.

Mégis, a mesterséges intelligencia már nagyon jól tud generálni valami nagyon hasonlót, amit aztán esetleg felhasználhatnak egy reklámban, vagy egy film zenei aláfestésére. Mit gondolsz errõl?

Valamelyik nap az unokaöcsém megmutatta nekem, hogy a mesterséges intelligencia hogyan ír öt különbözõ variációt az Úgy szeretném meghálálni címû dalra. Én már nagyjából meg tudom különböztetni, az ember által írt szöveget vagy dalt a mesterséges intelligencia felhasználásával születõtõl. Az a véleményem, hogy bár az MI már nagyon okos és intelligens, de még hiányoznak belõle azok a finomságok, amelyek létrehozására csak ember képes. Szerintem az MI-nek van még tanulni valója. Azok a dallamok, amiket megmutattak nekem, nem hasonlítottak az emberek által megírt dallamokra. Volt bennük valami, egy nem hiteles csavar. Az emberi hang ereje pedig a személyiséggel együtt nyilvánul meg. Az emberi hang varázsáról egy példa a múltból: a Covid idején maszkban kellett járnunk, és ezért elveszítettük azt, amiért olyan sok éven át harcoltunk, azt, hogy megismerjenek, szeressenek bennünket az emberek és kicsit kényeztessenek. De amikor egy üzletben megszólaltam, akkor azért felkapták a fejüket az emberek, hogy jézusom, ez a Kovács Kati hangja.

Egyébként egyedül nem vásárolok, mindig jön velem a férjem, akit én csak kísérek és igyekszem csendben maradni. Nem szeretem a feltûnést, de nem szeretnék kimaradni a normális emberi életbõl sem.

Nem érdekel, mi vár rád holnap, de mégis, mit tartasz a jövõrõl?

Engem inkább az érdekel, hogy milyen lesz a gyerekeink sorsa, jövõje, hogyan boldogulnak majd az életben? Régebben elénekeltem azt a dalt, hogy Tanítsd meg a gyereket! Soha nem akartam pedagógus lenni, most mégis az vagyok. Rájöttem, azzal, hogy sokan éneklik a dalaimat, végül is olyan stílusjegyeket és üzeneteket adok át, amelyek rám jellemzõek, és amelyeket hasznosnak érzek. Ahogyan azt az LGT-vel annak idején énekeltem: "Tanítsd õket mindig! Lépni tanítsd a lépteddel! Nézni taníts a szemeddel! Minden percben, ezerszer".